Az 1793-1795-ben épült mezőszentgyörgyi templom késő barokk stílusú, tornya 28 méter magas, jellemzője a homlokzati órapárkányos torony és a három szakaszos csehsüveg-boltozatos hajó. A templom padozata, a szószék és a vörös márvány úrasztala - a megyében szinte egyedülállóan - mind 1795-ből való. A pályázati támogatásból és adakozásból felújított templom ünnepélyes átadását szeptember közepén hálaadó istentisztelettel és hagyományőrző faluünneppel kötötték össze.

„Önmagunkat adjuk az Úrnak, a szegénységből pedig a jószívűség ajándékát egymásnak. Áradjon a hit, a szeretet és a reménység embertársaink felé, gazdag lelkülettel és szent, lelkes örömmel tegyük mindenkor dolgunkat” - fogalmazta meg igehirdetésében a valóságos megújulás üzenetét Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.

„A műemlék templom 2005 óta szépül, az első ütemben a tetőszerkezetet, a tetőhéjazatot tudták felújítani, a mostani második ütemben az épület kívül és belül is megújult, berendezéseit restaurálták” - mondta el beszámolójában Nemes Gyula egyházmegyei lelkészi főjegyző, mezőszentgyörgyi felügyelő lelkész. A felújításra csaknem 43 millió forint európai uniós támogatást nyertek, azonban a pályázat utófinanszírozott, így csak hitelből tudták megelőlegezni a munkálatok költségét. Kölcsönt kaptak az egyházmegyétől, a hívek adakozással segítettek.

Az istentiszteleten köszöntőt mondott Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője; Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke, a dunántúli egyházkerület főgondnoka; Dózsa István, római katolikus esperes, plébános; Berta József, Mezőszentgyörgy polgármestere és Kovács János, a mezőföldi egyházmegye gondnoka. Az ünnepség szeretetvendégséggel fejeződött be.

Forrás: MEZŐFÖLD Helyi Közösség Egyesület, Fejér Megyei Hírlap

Cikk megosztása