„Csak meg ne szűnjön!” – mondja a seregélyesi mozgó húsboltról Erzsi, aki különösen a sütni való kolbászt és hurkát dicséri. Szerinte itt nagyobb a választék, mint az üzletben és olcsóbb az áru, valamint így már nem kell Székesfehérvárra beutazni friss húsért.

Kedden és pénteken délelőtt a fehérre festett, feliratokkal ellátott autó Seregélyes főutcáján, egy parkolóban áll – meséli Berki Róbert kocsiparancsnok, aki Bozsóki Renátóval együtt dolgozik a mozgóboltban. Kapható sertés-, marha- és birkahús, valamint füstölt áruk is. „A cégnek saját vágóhídja van Szabadbattyánban, úgyhogy mindig friss hússal és gazdag választékkal jövünk” – mondják az eladók. Ez az autó jár még minden héten Sárszentágotára, Sárkeresztúrra, Perkátára, Pátkára, Vértesacsára, Sárszentmihályra, Sárkeszire, Abára, Tácra, Úrhidára és Válra is. Meg van a beosztás, hogy hol mikor tartózkodik a mozgóbolt.

A tulajdonosnak valamikor Lovasberényben volt vágóhídja, három településen pedig üzlete. Elhatározta, hogy nem várja meg, amíg a vevők jönnek hozzá, inkább ő megy a vevőkhöz. Így jött a mozgóboltok ötlete. Fejér megyét már öt autója járja, amelyek gyárilag ilyen célra épített járművek hűtőkamrával, hűtőpulttal ellátva. A nagy- és kiskereskedők kikapcsolásával közel húsz százalékkal olcsóbban adhatja az árut. Ma már a megye 62 településén árul. Azt mondja, az önkormányzatok és a vevők is elégedettek az általuk kínált szolgáltatással: a saját vágóhídról származó hús mindig friss, a járatok végén megmaradót ugyanis feldolgozzák. A fehérvári feldolgozója már nem működik, jelenleg bérmunkában állíttatja elő a füstölt árut, kolbászféléket, de Szabadbattyánban már készül a feldolgozóüzem, amely október végén kezdheti meg a működést.

Forrás: Sárvíz Helyi Közösség, Fejér Megyei Hírlap

Cikk megosztása