Várhatóan még idén kiírja a bormarketinggel kapcsolatos új pályázati lehetőséget az Agrármarketing Centrum (AMC). Az alkalmat megragadva a 75. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon tartott a kitöltéshez szükséges tájékoztatót Pazicski

Norbert, az intézmény jogásza. Az előadás szerint a feltételek most kedvezőbbek a korábbiaknál, többek között azért, mert az akkori, marketing célra kiírt pályázattal ellentétben erre a hegyközségek is jelentkezhetnek. A konkrétumok még nincsenek meg, de a megjelent szakemberek szerint a pályázati összeg hasonló lesz az előzőhöz: 125-150 millió forintnyi forrást különítenek el rá, és egy jelentkező legfeljebb hárommillió forintot igényelhet.

Előadásában a jogász főleg azokra a problémákra hívta fel a figyelmet, amelyek általában megnehezítik, vagy meghiúsítják a pályázat elnyerésének a lehetőségét. Az egyik leggyakoribb probléma, hogy a nyertesek nem tüntetik fel az AMC logóját a marketing anyagokon, vagy a szóbeli tájékoztatásból marad ki a szervezet megemlítése. Pedig ez alapfeltétele az elnyert összeg kifizetésének. Eme hiányosság esetén százalékokat vonhat le a kiíró.

Pazicski Norbert azt is kiemelte, hogy a pályázat kettes számú mellékletét, amely a megvalósítani kívánt marketing tevékenységről – például szórólap, hostessek foglalkoztatása, reklámozás televízióban, rádióban – szól, a lehető legrészletesebben kell kitölteni. A tapasztalatuk ugyanis az, hogy a pályázók a cégük tevékenységét fejtik ki inkább, ám a kiírás arról szól, hogy mire szeretnék igénybe venni a támogatást. Ha ez a melléklet nincs kellő részletességgel kitöltve, akkor hiánypótlásra lehet számítani, s ez az összeg kifizetésének késői kifizetését eredményezi.

A pályázatot majd postai úton kell beadni, de a kiírásra még egy keveset várni kell. A bizottsági ülés október 12-én lesz, a felhívás közzétételéről a www.amc.hu honlapon lehet majd tájékozódni.

A borágazati konferencián a nemzetközi bormarketingről tartott egy rövid összefoglalót Rigler Zsolt marketing szakember. A bemutatott helyzet nem igazán biztató, hiszen a világon a legtöbbet exportáló franciák borértékesítési rátája évről évre csökken. Ezzel szemben az afrikai, ázsiai országok borexportja nő, és a magyar boroknak Magyarországon is meg kell küzdeniük ezekkel a termékekkel a hazai boltok polcain. Mint Rigler Zsolt elmondta, a világ ma már a márkákra épül, és ez a borpiacra is igaz. Ez lehet egy ország, egy szőlőfajta, egy borvidék vagy akár egy pincészet. Magyarország azért van nehéz helyzetben, mert csak borvidékből huszonkettő van, pincészetből pedig még annál több. Borvidéki márkaként helytállni és fejlődni talán csak Tokajnak van lehetősége. Ahhoz pedig, hogy egy pincészet brandként jelenjen meg, rengeteget kell rá költenie a működtetőnek.

Forrás: VM VKSZI

Cikk megosztása