Gregus Máté, a „homoki apostol” születésének százötvenedik évfordulóján avatták fel az őt ábrázoló szobrot Székkutason. A Csongrád megyei község alapítója tizenhat hold gyenge minőségű, tanya nélküli szikes föld megöröklésével kezdte, és ötször akkora birtokkal, négy tanyával, valami

nt saját hengermalommal és pálinkafőzdével fejezte be munkásságát. Önműveléssel szerzett tudását gyümölcsös telepítésével is kamatoztatta, 1893-ban megalapította a Pusztakutasi Olvasókört, és számos szövetkezetet hozott létre.

A Hódmezővásárhelyen született Gregus Máté kiharcolta a várostól az állandó közigazgatási kirendeltséget, az orvost és a piactartás jogát, az államtól pedig a postát és a vasutat. Ő kezdeményezte a villanyvilágítás létesítését, az új iskola és a templom építését. Simándi Béla tanyai tanítóval közösen megszervezte a „népi írók” 1935-ös vásárhelykutasi találkozóját is.

Az ünnepségen Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere és parlamenti frakcióvezető hangsúlyozta: Gregus Máté paradicsomot teremtett, amelyet megosztott a többiekkel, ezért posztumusz Kossuth-díj járna neki. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pedig olyan mintagazdaként jellemezte, akit ma is példának lehet állítani a többi gazda elé. Szél István, Székkutas polgármestere is méltatta a település alapítóját, a család nevében pedig Gregus Mária köszönte meg őse elismerését.

Forrás: Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület, delmagyar.hu

Cikk megosztása