Csaknem ötmillió forint LEADER pályázati forrásból újították fel a sporttelep öltözőjét a Nógrád megyei Szurdokpüspökiben. Az öltöző több mint harminc éve épült, már ráfért a „gondoskodás”. Három öltözőblokkot alakítottak ki az épületben, a hazai-, a

vendégcsapat, illetve a játékvezetők részére. Új kőporcelán burkolatot kaptak a közlekedő terek, valamint az egyes öltözőkből nyíló új zuhanyzó, mosdó és WC helyiségek. A korábban lapos tetős épületre új, kontyolt nyeregtetőt építettek, a meglévő tornácoszlopok fogadószerelvényeire új faoszlopokat állítottak, így az új tető az épület egészét egységesen fedi. A belső víz-, csatorna- és villamos szerelést is elvégezték az érintette helyiségekben, s a melegvíz ellátást már két, új elektromos üzemű bojler biztosítja.

Géczi László Miklósné polgármester ünnepi köszöntőjében felelevenítette a sportöltöző történetét, és reményét fejezte ki, hogy a felújított öltöző adta kulturált környezet kialakításával megnő a sportpálya vonzereje a sportszerető, sportolni vágyó ifjúság és felnőtt lakosság körében. A sportpálya helyén már az 1930-as években is sportpálya volt, az 1950-es években a telepen futball-, később kézilabda pályát alakítottak ki. A Szurdokpüspöki Tornaklub Egyesület által működtetett labdarúgó szakosztály csapata 2009-ben felkerült a megyei I. osztályba, a telepet a felnőtt-, az ifjúsági- és a serdülő csapat is használja az edzések és a bajnoki mérkőzések lebonyolítására.

Az augusztus közepén megtartott épületavató ünnepség a település óvodásainak és iskolásainak műsora után a felejthetetlen emlékű kántortanítóról elnevezett, hagyományosan megrendezett labdarúgó-emléktornával zárult.

Forrás: Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft.

Cikk megosztása