Észak-európai látogatócsoport érkezett a Koppányvölgyi Egyesület LEADER Helyi Akciócsoporthoz (HACS). A finn Ykkösakseli és az észt Etpaha HACS hasonló adottságokkal és kihívásokkal bír, mint magyar társuk. Mindhárman egy-egy turisztikai és ökológiai szempontból jelentős, de hasonló körny

ezeti problémákkal, például algásodással küzdő tavak mellett létesültek, ezért tapasztalataikat, jó gyakorlataikat megosztva közösen kereshetnek megoldásokat.

A delegációkban vezető HACS-tisztségviselők mellett az akciócsoportok releváns közösségi és gazdasági tagjai is részt vettek, így érkeztek környezetfejlesztő civil szervezettől, halászati szervezettől és a vízügytől is vendégek.

A látogatáson a résztvevő HACS-ok képviselői meggyőződtek a korszerű, halászati, környezeti és turisztikai szempontokat is egyesítő tómenedzsment fejlesztése terén tervezett együttműködés szükségességéről. A résztvevők megerősítették részvételi szándékukat a „A nemzetközi tómenedzsment hálózat hatékonyságának és gyakorlati módszereinek fejlesztése” munkacímmel tervezett nemzetközi projektben. Elhatározták azt is, hogy október első hetére egy együttműködési szándéknyilatkozatban rögzítik elgondolásaikat, és később nemzeti LEADER forrásból pályáznak nemzetközi együttműködési forrásokra. Ahhoz azonban, hogy ezt a projektet formába öntsék, további előkészítésre van szükség a potenciális résztvevők, így a vízügy, halászat, turisztika, környezet és természetvédelem, horgászat szervezeteinek bevonásával.

Az együttműködés legnagyobb nyertese a magyar fél lehet, mivel az észt és finn partner között már jelentős turisztikai termékcsere folyik, és a tavak ökológiai állapotának javításában, a gazdasági-, társadalmi funkciók és zöld infrastruktúra szolgáltatások harmonizációjában nagyobb gyakorlattal rendelkeznek.

Forrás: Koppányvölgyi Egyesület

Cikk megosztása