Felszentelte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fancsal evangélikus templomát és a hozzá tartozó gyülekezeti termet augusztus 7-én Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke. A templomfelújítást 2009 januárjában kezdték az Új Magyarország Vidékfejlesztési

Program vidéki örökség megőrzés jogcímben igényelhető támogatásnak köszönhetően. A gyülekezet 39 millió forintot nyert a pályázaton. Az összegből újjáépítették a már nagyon rossz állapotban lévő, korábban sekrestyeként funkcionáló termet, és felújították kívül-belül a templomot. Az épület környezete szintén megszépült, díszburkolattal ellátott sétányokat alakítottak ki és parkosítottak is.

A templom és a gyülekezeti terem ezentúl már nemcsak az istentiszteleteknek és bibliaóráknak biztosít helyet, hanem a térség számára fontos kulturális és egyéb alkalmak, foglalkozások, kiállítások és koncertek számára is lehetőset nyújt. A felújításnak köszönhetően a református alkalmaknak is ez a templom ad helyet a településen.

Fabiny Tamás prédikációjában a 127. zsoltár alapján – „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” – a templomépítők istenhitének fontosságáról, illetve a gyülekezetek múltjáról és jövőjének reményteljességéről beszélt. A templomszentelési ünnepségen mintegy 150-200 vendég vett részt, zömében az evangélikus gyülekezetekből, de a környező települések római katolikus, görög katolikus, evangélikus és református esperesei és lelkészei is megjelentek. A vendégek az istentisztelet és a közgyűlés után a fancsali gyülekezet híresen bőséges és különleges vendéglátását élvezhették a fancsali önkormányzat épületében tartott szeretetvendégségen és állófogadáson.

Forrás: Abaúj Leader Egyesület, Gerlai Pál evangélikus lelkész, Fancsal

Cikk megosztása