Átadták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaszadán az új egészségházat, amelynek megépítéséhez az önkormányzat kihasználta az ÉMOP, és a Szerencs Kistérségi Társulás LHH-s (leghátrányosabb helyzetű település) programjának lehetőségeit. Az eredeti tervektől eltérően azonban százmillió

helyett csak hatvanmillióra pályázhattak, de a képviselőtestület úgy döntött, hogy a magas önrész ellenére is belefog a beruházásba. Az augusztus 27-én felavatott egészségház végül 83 millió forintból épült meg.

A három kihasználatlan telekre felhúzott ingatlan három fő épületrészből áll. Az első a háziorvosi szolgálat igényeit elégíti ki vizsgálóval, rendelővel, váróval. Az épület második részében kapott helyet a házi segítségnyújtás és a nőgyógyászat, végül a harmadikban alakították ki a védőnői szolgálatot. Mindegyik rendelkezik akadálymentesített kiszolgáló- és mellékhelyiségekkel, valamint külön-külön szerelték fel a víz, az áram és a gáz mérésére szolgáló eszközöket. Az épületet telefonnal, internettel és riasztóegységgel is ellátták, az egészségház udvarának pedig két bejáratot alakítottak ki.

Forrás: D. Z. Nektár LEADER Nonprofit Kft., www.taktaszada.hu

Cikk megosztása