„Mérföldkőhöz, történelmi pillanathoz érkezett Geszt, hiszen ez az első olyan beruházás a falu történetében, amelyhez európai uniós támogatást nyertünk” – mondta a felújított orvosi rendelőépület ünnepélyes átadásán Fábián Zsuzsanna polgármester. A Békés megyei község az Európai Unió

társfinanszírozásával, a Dél-alföldi Operatív Programon keresztül jutott összesen több mint 18 millió forinthoz. A támogatáshoz az önkormányzat nagyjából 2,5 millió forint önerőt tett hozzá.

A pénzt nem csak az épület felújítására költötték, hanem bővítettek is. Ennek köszönhetően egy helyre kerülhetett a vegyes praxisú háziorvosi rendelő, a fogorvosi ellátás és a védőnői szolgálat. A központ akadálymentességéről, valamint energiahatékonyságáról is gondoskodtak.

„A kormány egészségügyi programjában továbbra is első helyen szerepel az elsődleges orvosi ellátás feltételeinek megteremtése, javítása” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kovács József az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke, egyben a megyei kórház főigazgatója is.

A Bács-Kiskun megyei Páhiban közel háromszázan gyűltek össze az új egészségügyi központ átadóünnepségére. A piros-fehér-zöld szalagot Oroszi István polgármester és Bagó Zoltán, az Európai Parlament képviselője közösen vágták át.

Az Európai Unió támogatásával megújult és korszerűsített épületet Kolozsvári Eszmeralda háziorvos mutatta meg az ünnepség résztvevőinek. Többek között térkőburkolatot fektettek le az udvarban, és az épület akadálymentesítéséről is gondoskodtak.

Forrás: Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület, ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft., beol.hu, regionaplo.hu

Cikk megosztása