Nagyszabású ünnepséggel adták át a Bács-Kiskun megyei Tiszakécskén a megújult és kibővült termálfürdőt. A beruházás a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program keretében az Európai Unió 330 millió forintos támogatásával, összesen 680 millió forintból valósult meg.

Az egész Tisza-parti létesítményt felújították, és a medencék jelentős részét is átalakították. A fedett uszoda épületét kibővítették, az új szárnyban pedig wellness és gyógyászati szolgáltatások kaptak helyet.

Mint azt az átadóünnepségen a fürdőt működtető családi vállalkozás egyik tagja, Szabó Éva elmondta, az utóbbi években folyamatosak voltak a fejlesztések. Ezek megvalósítása során a mostani projektet levezénylő Szabó Éva szerint ügyeltek arra, hogy a munkálatokat természetes anyagok használatával, környezetbarát megoldásokkal hajtsák végre. Így egy korábbi, a helyi adottságokat is kihasználó ötletet is alkalmaztak: a négy csillagos apartmanházak megépítésekor a termálvizet is felhasználták a fűtés kialakításánál, és ezt a módszert a most átadott épületrészeknél is bevezették.

Forrás: Homokhátság Fejlődéséért Nonprofit Kft., Alföldi Napló

Cikk megosztása