Hárommillió forint támogatást nyert a Hajdú-Bihar megyei Hajdúböszörmény önkormányzata a Hajdúböszörményi Tájházak felújítására. Az összegből a Polgári utca 96. szám alatti lakóházon tudják elvégezni a munkálatokat. Új nádfedést kap az ingatlan, a tetőszerkezetet, a födémet és a lécezést is kicserélik ott, ahol

szükséges, új villámvédelmi rendszert szerelnek fel, kicserélik az oromdeszkát, elvégzik a tetőszerkezet faanyagvédelmét és lángmentesítését, lazúrozzák a külső faszerkezeteket és helyreállítják a kéményt. A külső munkálatokat a nyári konyhán, istállón, szekérszínen és az ólakon végzik el. A megvalósítás teljes költsége 3 millió 400 ezer forint lesz.

Az önkormányzat év elején eredetileg a Polgár utcai tájházak mindegyikének részleges helyreállítási munkálataira pályázott,csaknem hétmillió forintot igényelt. A pályázat célja az országos védelem alatt álló népi műemlékegyüttes építészeti értékeinek a megóvása, a paraszti portákon meglévő lakóházaknak és a hozzájuk tartozó melléképületeknek – istálló, ól, magtár – az állagmegőrzése, a vihar és belvíz miatt az épületeken bekövetkezett károsodások helyreállítása. Fontosnak tartják a tájház együttes értékeinek a megóvását, eredeti állapotában történő bemutatását, valamint a jövőben is szeretnék ott méltó körülmények között megrendezni a hagyományőrző rendezvényeket, programokat.

A kivitelezési munkálatokat augusztusban meg is kezdték, és várhatóan októberben be is fejeződnek.

Forrás: HA-VER Nonprofit Kft., hajduboszormeny.hu

Cikk megosztása