Több olyan pályázatot is nyert a nagyhegyesi önkormányzat az elmúlt években, amelyek idén teljesülnek. Ezek közül egyik az a sikeres TIOP-pályázat, amelyen több mint kilencmillió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak a Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola informatikai

infrastruktúrájának fejlesztésére. Az elnyert összegből 16 iskolai PC-t, öt tantermi csomagot – interaktív tábla, táblázat, projektor, laptop –, egy alkalmazási szervert, egy szerver szoftvert és egy wifi-csomagot vásároltak. A projekt részeként15 tanár tíz órás tanfolyamon sajátíthatta el az interaktív táblák kezelésének fortélyait. Az oktatásról tanúsítványt is kaptak.

A laptopokat és az interaktív táblákat a gyerekek nagy szeretettel, izgalommal fogadták és nagyon szívesen dolgoznak rajtuk nap mint nap. Az iskola így már a mai kornak megfelelő felszereltséggel rendelkezik. Az órán a világ kitágulhat, hiszen szemtávolságba kerülhetnek időben és térben távoli helyek. A gyerekek az információszerzés olyan, ma már alapvető módjait gyakorolhatják, amelyek munkavállalói kompetenciáik részévé válnak. Ez az eszköz és a hozzá tartozó módszer továbbra is csak egy összetevője az órának, amelynek irányítója a tanár.

Szintén TIOP-pályázaton nyert több mint 14 millió forintot az önkormányzat pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztésére. A konstrukció közvetlenül kíván hozzájárulni az IKT-val (információs és kommunikációs technika) támogatott egy diák/egy számítógép oktatási környezet bevezetéséhez és elterjesztéséhez a közoktatásban. De segíti a digitális oktatási tartalmak integrálását a kompetenciafejlesztő oktatás alkalmazásakor.

A megvalósított infrastruktúrafejlesztés elősegíti az elektronikus mérés-értékelés, valamint az oktatási adminisztráció elterjesztését. A nyár elején lezárult projekt részeként 102 tanulói laptopot, ezekhez operációs rendszert, irodai alkalmazásokat, digitális oktatási tartalmat szereztek be, valamint hat tanári laptopot digitális oktatási tartalommal, egy router és hat Access Point specifikációt. Hat fémtárolót is kialakítottak az eszközök tárolására, amely egyben töltésre is alkalmas.
A pályázat szerint a fenti eszközöket a tanórák legalább harminc százalékában használni kell, valamint havonta legalább egyszer az online mérés-értékelést is el kell végezni.

Nagyhegyesen a lakosságnak is kijut a fejlesztésből, várhatóan lassan véget érnek a szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíztisztító telep kiépítési munkálatok. A műszaki átadás-átvételt szeptember közepére tervezik, ezután indul a próbaüzem. Ez a szennyvízcsatorna-hálózat esetében három, a szennyvíztisztító telep esetében hat hónapot vesz igénybe.

Forrás: HA-VER Nonprofit Kft., nagyhegyes.hu

Cikk megosztása