Kilencven százalékos vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével újította fel a Keleti Ökorégió Közhasznú Egyesület Hajdú-Bihar megye utolsó népi hajdúházát. A Hajdúböszörményben álló műemléképület körüli munkálatok mintegy negyven millió forintba kerültek.

Az 1820-as években épült lakóházat 2007-ben vásárolta meg az egyesület. Az

ingatlan tipikus példája a nagyméretű, háromosztatú, gazdag alföldi parasztházaknak. Ugyanakkor széles, deszkamennyezetes kettős, kerek féloszlopos, vaskos pillérű, kosárboltíves tornáca nemcsak a hajdúvárosban, de a megyében is egyedülállóvá teszi. Évek óta lakatlanul állt, karbantartása elmaradt, a lassan elindult tönkremenetele szinte visszafordíthatatlan értékvesztést okozott az épületekben. A szervezet felismerte építészeti, településtörténeti értékeiket, s látva azok lassú leromlását zászlajára tűzte e népi műemlék megmentését és hosszú távú hasznosítását. „Egyesületünk a környezet védelme mellett fontos feladatának tekinti a helyi hagyományok feltárását, ápolását, a helytörténeti, néprajzi, műemléki jellegű értékek védelmét és megőrzését. A hajdúház korhű felújítása azért is kiemelkedő jelentőségű számunkra, mert mindezeket együttesen szolgálja. Magában foglalja ugyanis a műemlék megóvását, közcélú bemutatása hozzájárul történelmünk, identitástudatunk megőrzéséhez, tervezett rendezvényei, programjai a helyi hagyományok felelevenítését és átörökítését szolgálják” – mondta Feketéné Molnár Erzsébet, az egyesület elnöke.

A pályázati konstrukció bevonásával lehetőség nyílt az 1958 óta országos védelem alatt álló műemlék épületegyüttes eredeti állapotú helyreállítására, valamint egy új kiszolgáló épület létesítésére is. A projektgazda célja, hogy az építészeti értéket bekapcsolja a város és a térség turisztikai vérkeringésébe és a jövőben a hajdúház az örökségturizmus egyik frekventált helyszíneként szolgáljon.

Az 1998-ban alakult Egyesület kezdetben kizárólag a környezetvédelem és a fenntartható mezőgazdaság területén látott el feladatokat. Mára jelentős fejlődésen ment keresztül a szervezet, napjainkban az egészséges életmód, az építészeti és kulturális értékek, hagyományok megőrzésének fontosságára is fel kívánja hívni a figyelmet.

Forrás: Keleti Ökorégió Közhasznú Egyesület

Cikk megosztása