Alapítványt hoztak létre a Heves megyei a Kármél-hegyi kápolna és szószék megmentése érdekében. A gyűjtés tavaly kezdődött helyi magánszemélyek, Hordós Ferenc ötszázezer és Komjáti Jánosné 450 ezer forintos adományának köszönhetően. A Kárméluska Alapítvány az egyházközséggel összefogva igyekszik feleleveníteni az egykori zarándokhelyet.

Gyöngyöshalász határában áll a mára már romossá vált kis kápolna, amelyet Kármél-hegyi Boldogasszony kápolna néven építtettek 1750 körül, majd 1781-ben lebontották. Az épületet 1794-ben Hamar Ferenc földesúr építtette újra föl Almásy Mihálynak, a környék urának segítségével. A kápolna alatti kriptában keresett örök nyugodalmat ifj. Almásy Mihály császári és királyi kamarás. A XVIII. századi főoltár, az ereklye- és gyertyatartók, a szabadban egy szószék faragott, figurális domborművekkel, rokokó stílusban még várja a látogatókat, de mindezekre ráfér a felújítás.

A Kármél-hegy búcsújáró hely volt, ahol minden évben július 16-án tartották a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepét. Még az 1970-es években is elzarándokoltak ide a környékbeliek. Idén ezt a több mint kétszáz éves hagyományt elevenítette fel az alapítvány halászi, detki, gyöngyösi és abasári zarándokok, valamint Kohajda Zoltán atya és Kázmér atya, ferences rendi szerzetes segítségével.

A több mint hetven zarándok előtt tartott litánia végén Zoltán atya megáldotta a jelenlévőket és azzal bocsátotta el az embereket, hogy az elkövetkező években remélhetőleg megújul a környezet és a Kárméluska kápolna kiemelt értékévé válik majd a Mátraaljának. Az egyházközség és az alapítvány kezdeményezése új lehetőséget teremt az épített örökség megőrzéséhez, egy újkori közösségi tér megteremtéséhez, a régi hagyomány továbbviteléhez.
A búcsújáróhely felújítása és a búcsújárás felelevenítése nemcsak a hívők számára fontos, hanem a környék idegenforgalmának is új színfoltjává válhat.

Forrás: Dél-Mátra Közhasznú Egyesület

Cikk megosztása