Hosszú távú üzleti kapcsolatról tárgyalt a múlt hónapban Debrecenben egy kínai cég a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt.-vel, amely idén százmillió forintos forgalmat bonyolított az ázsiai országban. Zhung Jun, az Anhui tartományi népi kongresszus irányító testületének alelnöke

elmondta: a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt.-vel fennálló kapcsolatuk rendkívül sikeres, hiszen a cég által a tartományba vitt eljárással eddig példátlanul magas, 85 százalékos keltetési arányt értek el a magyar víziszárnyasok esetében.

Varga László, a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. vezérigazgatója szerint cégük 2005 óta van jelen a kínai piacon, ahová komplett szolgáltatást importálnak a technológiától kezdve az alapanyagon keresztül a szakembergárda biztosításáig. Terveik között szerepel egy kereskedelmi központ létrehozása is, amelynek feladata lenne a magyar termékeket és szaktudást a kínai piacra importálni. Kiemelte, hogy 2010-ben Anhui tartomány fővárosában, Hefeiben Magyarország volt a díszvendég egy mezőgazdasági konferencián, ahol cége külön meghívottként is bemutatkozott. Idén áprilisban adták át a tartományban az első keltető- és nevelőépületeket, amelyekben magyar eljárással tenyésztik a ludakat.

Kocsis Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke a sajtótájékoztatón közölte: számukra a látogatás legfontosabb hozadéka a kapcsolattartó testületek felállítása volt. Terveik szerint a megyei önkormányzat egyfajta közvetítő szerepet tölthet be a magyar és a kínai cégek és települések között. A két régió testvérkapcsolatait létrehozó dokumentum és a további együttműködésre vonatkozó szándéknyilatkozat aláírását augusztus 20-ára tervezték.

Forrás: Hortobágyi LEADER Nonprofit Kft., civishir.hu

Cikk megosztása