Palóc Helyismereti Szakkör indult a Nógrád megyei Pásztón. A TÁMOP-os program tevékenysége csoportmunkára épül, így a jelentkező fiatalok a közösségi munkában való részvételt is gyakorolják: az önálló információszerzésen és keresésen túl megtanulnak odafigyelni egymásra, érzékelik

a csoportban végzett munka fontosságát, hatékonyságát.

A foglalkozásokat Czirbuszné Bániczky Magdolna pedagógus vezeti Antalné Prezenszki Piroska könyvtárossal, aki népművelő, közösségfejlesztési tapasztalatával segíti a csoport munkáját. A képzést elsősorban a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Szakközépiskola diákjainak indították, de közülük is azoknak, akik érdeklődéssel fordulnak Pásztó, és a palóc vidék történelme, műemlékei, szokásvilága, kézműves és gasztronómiai hagyományai, természeti és kulturális értékeinek megismerése felé. De természetesen bárki csatlakozhat a programhoz, aki a helyismeret és a palóc vidék megismerését fontosnak tartja.

A fiatalokat az alulról szerveződésre ösztönzik, ahol közösségi tevékenységük segítené őket az önmegvalósításban, a településhez való kötődésben, így a helyben maradásban. A klub segítséget nyújt ahhoz, hogy megtanulják a kortárs-ifjúsági programok szervezését, aktívan kapcsolódjanak be a város kulturális vérkeringésébe, miközben maguk is kikapcsolódnak.

A szakkör résztvevői előadásokon, helytörténeti sétán, kiállításokon vesznek részt. Feladatlapokat töltenek ki csoport munkában és egyéniben. De önkéntesként kiveszik a részüket kézműves foglakozásokból, kulturális és helyi kötődésű programokból, kirándulásokból. Ezek megszervezésébe is belefolynak.

Forrás: Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft., www.muvhazkoreipaszto.hu, Pásztói Hírlap

Cikk megosztása