Idén harmadszor rendezték meg a Bács-Kiskun megyei Bátya fokhagymafesztiválját. A fő eseményt jelentő főzőversenyre harmincegy csapat jelentkezett, akik több mint negyvenféle ételkülönlegességgel szálltak versenybe az első helyezésért. A résztvevőknek komoly szakmai zsűrit kellett ehhez meggyőzniük, amelynek élén a rendezvény patrónusa, egyben a Magyar Gasztronómiai Bizottság elnöke, Németh József állt.

„Itt van alkalma az embereknek összejönni, látszik, hogy a szervezők is kitesznek magukért, és az önkormányzat is igyekszik a tereprendezéssel és mindennek biztosításával hozzájárulni a rendezvényhez. Úgy gondolom, hagyni kell, hogy az emberek tudjanak ünnepelni” – mondta Zsebics Ilona, a település polgármestere. A fesztivál fővédnöke, Bagó Zoltán európai parlamenti képviselő levélben tolmácsolta üdvözletét a bátyaiaknak.

Ugyan a csapatok háromnegyede helyi vagy környékbeli tagokból verbuválódott, de Somogy és Fejér megyéből is versenybe szálltak, sőt, olasz-magyar és svájci-magyar összeállításra is akadt példa. A nézők között még távolabbi vendéget is lehetett találni, Ausztráliából is érkezett látogató.

A kezdeményezésben több magáncég, köztük egy budapesti utazási iroda is meglátta a lehetőséget. „Eddig semmilyen hasonló rendezvényt nem támogattunk, de úgy éreztük, hogy a Fokhagymafesztivál mögé szívesen odaállunk. Ezeket az ízeket és hagyományokat ugyanis egyre jobban hiányolják az emberek, hiszen egyre inkább háttérbe szorulnak a gyorséttermi-kultusz mögött. Ennek sokkal nagyobb hírverést és komolyabb propagandát kell kidolgoznunk. Jövőre már bizonyosan sokkal nagyobb teret adunk majd a hirdetéseinkben annak, hogy népszerűsítsük ezt a programot és ne csak külföldre irányítsuk a turistákat – mondta a budapesti cég ügyvezetője, Luttenberg László.

A Magyar Turizmus Zrt. titkárságvezetője, Révész Edit szerint is van jövője a rendezvénynek. „Jó pár fesztiválon jártam, és tapasztalatból tudtom, hogy valamennyi évtizedes múlttal bíró nagyfesztivál pontosan úgy indult, mint ez, egy kisebb sportpályán, míg mára messze kinőtték magukat. Véleményem szerint ennek a fesztiválnak is ez a jövője, amihez sok sikert kívánok a szervezőknek” – mondta.

Forrás: Duna Összeköt Egyesület

Cikk megosztása