Teljesen akadálymentessé tették a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Pásztói Kirendeltségét. A beruházás része a 2010 júniusában indult „Nyitott Kapuk” programnak, amelynek keretében nyolc munkaügyi kirendeltséget alakítanak át országszerte.

Az átépítésre egy TIOP-pályázat több mint hatmillió forintot biztosított.

Ugyan az intézmény eleve akadálymentesnek épült, a mostani fejlesztés egyenlővé teszi a kistérségben a valamilyen okból mozgásukban vagy kommunikációjukban korlátozottak, így a fogyatékkal élők, idősek, betegek vagy babakocsit használók hozzáférési lehetőségét azokéval, akik nem küzdenek hasonló problémákkal. E célból kevésbé meredekké tették az épület bejáratához vezető rámpát, öt százalékos lejtésűvé átalakítva az addigi hét helyett, és az épület előtt is felfestették a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyet. A mellékhelyiségekben hanggal és fénnyel is figyelmeztető vészjelzőt szereltek be, az információs pult pedig lejjebb van, így kerekesszékből is kényelmesen hozzáférhető. Az ügyfélhívó rendszer szintén akadálymentes lett, akárcsak az internetes terminál.

A folyosókon vezetősáv segíti a látássérülteket, megszüntették az ajtóküszöböket. A látáscsökkentek számára flexibilis olvasókészüléket is beszereztek, amely televízió- vagy számítógépes képernyőkhöz is csatlakoztatható, és egy digitális nagyítóval olvashatnak. A vakok folyosóra kitett, tapintható térképekkel tájékozódhatnak, ami az épület alaprajzát és leírását is tartalmazza.

Forrás: Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft., Pásztói Hírlap

Cikk megosztása