A szervezet ezzel a kezdeményezéssel kívánja elősegíteni a partnerkeresést és a kapcsolatfelvételt különböző országokban működő, de hasonló kihívásokkal szembenéző HACS-ok között. Sokuk ugyanis túl komplex, időigényes és drága tevékenységnek tartja ilyen kapcsolatok kiépítését, amiben a nemzetközi projektek jogi hátterének bonyolultsága és a nyelvi-kulturális akadályok is szerepet játszanak. Ezek azonban a kezdő lépés után általában áthidalhatónak bizonyulnak, a nemzetközi együttműködés pedig segíthet a LEADER programban rejlő lehetőségek kibontakoztatására.

Az ELARD épp ezt a kezdő lökést szeretné megadni a kölcsönös csereprogrammal. Az érdeklődő HACS-oknak először egy, a mellékletek közt megtalálható angol nyelvű kérdőívet kell kitölteniük, majd csatolmányként elküldeniük az [email protected] címre augusztus 31-éig. A beküldött adatok alapján a szervezet el tudja dönteni, hogy profil és érdeklődési kör szempontjából mely HACS-ok „illenek” egymáshoz, és megteremti köztük a kapcsolatot.

A felek aláírnak egy együttműködési szerződést, amely részletezi szerepüket és kötelezettségeiket a pályázat feltételeinek megfelelően. Ezt követően három hétre kölcsönösen tanulmányútra küldenek munkatársakat (azaz egy HACS fogad és küld is látogatókat): ennek céljait az előzetes szerződés írja le, a fogadó pedig a vendégek érkezése előtt megküldi a programjukat. Ugyanakkor itt arra kell törekedni, hogy a HACS-ok munkatársai ne csak egyszerűen találkozzanak egymással, hanem kézzelfoghatóbb eredményeket is fel tudjanak mutatni, pl. mérjék fel és elemezzék azokat a közös kihívásokat, amelyekkel mindkét félnek meg kell küzdenie otthon, majd a saját megoldásaikat is ismertessék. Előírás, hogy mindkét küldöttség vezessen naplót a tevékenységéről, tapasztalatairól és a tanulságokról. Az ELARD arra is biztatja őket, hogy készítsenek interjúkat, képeket és videókat. Az anyagokat a szervezet saját honlapján, egy külön részben mutatja be, a végén pedig egy összeállítást készít belőlük.

A HACS-ok maguk szervezik és fizetik delegációik utazását, biztosítását és napidíját. A fogadó a szállásért felel (anyagilag is), amit a költségcsökkentés érdekében természetesen családoknál is meg lehet oldani.

Bővebb felvilágosításért töltse le a mellékletként csatolt, angol nyelvű tájékoztatót vagy forduljon Kiss Ágneshez.

Cikk megosztása