A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen rendezte meg tizenhetedik nemzetközi űrtáborát a nyár elején a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT). Az ötven középiskolás fiatalnak, valamint az előadóknak a Magyar Szlovák Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi

Általános Iskola és Kollégium adott helyet. A tábor hat napja alatt a fiatalok tudományos előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken, valamint csapatversenyen és városlátogatáson vettek részt. A programok többek között az égitestekkel, az űrhajózás jövőjével és az űrrepülőgépekkel foglalkoztak. Az előadókat – csillagászokat, geográfusokat – a MANT biztosította.

„Nagy népszerűségnek örvendtek azok az előadások, ahol olyan játékos feladatokat adtunk a gyerekeknek, mint például a virtuális cégalakítás. A virtuális cég számára egy műholdas programot kellett előkészíteniük, megtervezve a projekt technikai és üzleti részét. Ki kellett gondolniuk, hogy hogyan készítenének el egy műholdat és annak a vezérlőállomását” – mesélte a táborról Solymosi János, a MANT elnöke.

A hazánkból és a határon túlról érkezett fiatalok rendszeres résztvevői a különböző országokban működő csillagászati szakköröknek, valamint a társaság pályázatainak nyertesei. A tábor európai uniós támogatással valósult meg.

Forrás: Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület, Zemplén TV

Cikk megosztása