Felavatták a HAJT-A Csapat Akciócsoport területén található tápiósági tábort. Kun Szilárd, Tápióság polgármestere ünnepi beszédében elmondta, a most felújított épület a település ófalujának hajdani községháza volt, s miután az elöljáróság elköltözött innen, táborként hasznosították az épületet és a hozzá tartozó kis udvart. A húsz férőhelyes tábor stílusosan a „Tábor-ság” elnevezést kapta. Az évek során leromlott állapotú táborhelyen az ablakok festéke lepergett, a vakolat omladozott, a vizesblokk és a burkolatok elhasználódtak, valamint a tetőhéjazat is teljes cserét igényelt.

A tábor üzemeltetője 2009 novemberében nyújtotta be a tábor felújítását célzó LEADER pályázatát, amelyet első körben elutasítottak, ám fellebbezés után már zöld utat kapott a beruházás. A tápiósági tábor infrastrukturális fejlesztésére uniós és hazai forrásból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból több mint hétmillió forint támogatást nyertek. Fontos szempont volt, hogy a HAJT-A Csapat Akciócsoport területén található vállalkozás kapja meg a kivitelezés jogát.

Az épület külső homlokzata új vakolatot és színt kapott, és megtörtént az akadálymentesítés is. A nyílászárók egy részét kicserélték, az új tető és az ereszcsatorna megbízható védelmet nyújt az épületet veszélyeztető időjárási elemekkel szemben. Az átfogó belső felújítás mellett zuhanyzóval és mosdóval ellátott betegszobát is kialakítottak. A kertet feltöltötték, füvesítették, padokat helyeztek el, majd a hiányzó résznél pótolták a kerítést. Létrejött egy korszerű, kulturált tábor Tápióság ősi szívében.

Tápióság vonzereje tovább növekszik, a fejújítás jó példával szolgál, és ösztönzőleg hat a LEADER fejlesztésben gondolkodó más szervezetek számára is. Az ünnepi beszéd után Kun Szilárd átvágta az avatószalagot, majd a meghívott vendégek közelről is megtekinthették az eredményeket.

Forrás: HAJT-A Csapat Egyesület

Cikk megosztása