Több mint 53 millió forintos uniós támogatásból alakítottak ki Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret (IKSZT) a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostora kultúrházából. A projekt részeként beépítették az épület tetőterét, átalakították a földszintet,

akadálymentesítették az ingatlant, valamint új konyhai, elektronikai, számítástechnikai eszközöket, berendezéseket és bútorokat szereztek be. A fejlesztéssel minőségileg javulhatnak a meglévő szolgáltatások, amelyeket korábban meg nem lévőkkel is ki lehet egészíteni, de új programok szervezésére is lehetőség nyílik. A kivitelezési munkálatok 2010 decemberében kezdődtek, s fél évvel később át is adták az épületet.

Az IKSZT a szolgáltatásokat egy helyre szervezi, s így a lakosság sokkal hatékonyabban jut hozzá a kulturális, közösségi programokhoz és aktuális információkhoz, mint a hagyományos művelődési házak esetében. Feladata, hogy változatos információs és közösségi szolgáltatásokat nyújtson az alacsony lélekszámú településeken élőknek. Egyik fontos funkciója, hogy kiszolgálja a fiatalokat, és az egész lakosságot, elsősorban közösségi, közművelődési, egészségfejlesztő programok szervezésével, de helyet ad az ifjúsági információs pontnak is. Segíti a helyi lakosok és vállalkozások információhoz jutását, könyvtárat működtet, és internetes hozzáférést biztosít az e-Magyarország ponton. A szolgáltató tér ad helyet a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat információs szolgálatának is. Elérhető lesz az épületben az Állami Foglalkoztatási Szolgáltatások információs pontja, de civil szervezetek, különböző önszerveződések, posta és egy helyi vállalkozó is.

Az iskoláskorú gyermekek számára hamarosan indul a tanoda program, a kisgyermekes szülők pedig a Biztos Kezdet Programnak örülhetnek. Ez utóbbi a szülőknek és kisgyermekeiknek szervez foglalkozásokat.

A fejlesztés hatására a hátrányos helyzetű településen a szolgáltatások számának növekedésével, azok minőségi javulásával az életszínvonal emelkedésére, a falu elmaradottságának mérséklődésére számít az önkormányzat.

Forrás: Tisza-tó Térsége Leader Egyesület, tomajmonostora.hu

Cikk megosztása