Tizedik alkalommal rendeztek a Somogy megyei Vésén kovácstalálkozót. A rendezvényen felszólalt Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár.

Szerinte a kovácsmesterséget bemutató jubileumi ünnepség és a szintén Vésén megrendezett országos hagyományőrző tűzoltó-találkozó megerősítette az elmúlt tíz év erőfeszítéseit, érték- és hagyományteremtését. Összekovácsolódik egyén az egyénnel, közösség a közösséggel, magyar a magyarral, érték az értékkel, és így lehet egy egészséges társadalmat kialakítani – mondta Szászfalvi László. Rengeteg problémával szembesül most a magyar társadalom, az ország, de csak úgy van kiút ebből a problémahalmazból, illetve válságból, ha ezek az értékek egymásra találnak, és összekovácsolódnak azok az erők, akaratok, szándékok, melyek a közösség építését és gyógyulását szolgálják – tette hozzá az államtitkár.

A fesztiválon a hagyományoknak megfelelően nem csak fémeket, de szerelmes párokat is összekovácsoltak, és a tűzzel foglalkozó szakma jegyében hagyományőrző tűzoltók is egymással versenyezve mutatták be, hogyan birkóztak meg régen a lángokkal. Zárásképp könnyűzenei koncerttel és tűzijátékkal szórakoztatták a látogatókat.

Vése a határon túli kapcsolatok terén is igyekezett előrelépni. Bertók József polgármester a találkozó előtt elmondta, hogy az eredeti elképzelések szerint a rendezvényre az egész Kárpát-medencéből hívtak volna vendégeket, ehhez pedig uniós pályázatból szerettek volna forráshoz jutni, a terv azonban kudarcba fulladt. Nem minden határon túl nyúló elképzelés ment azonban füstbe: szombaton sikerült testvértelepülési megállapodást kötni a horvátországi Kóróggyal. A szerémségi, nagyrészt magyarok lakta falu lakossága a délszláv háború alatt Vésére menekült, és nyolc évig lakott a helyi menekülttáborban. Ezalatt a két település lakosai jól megismerték egymást, így a lépés szinte csak formaság volt. „Eddig mostohatestvérek voltunk, a mai naptól édestestvérek leszünk azzal, hogy az együttműködési megállapodással hivatalossá is tettük a kapcsolatunkat” – fogalmazott Vése polgármestere.

Forrás: Vidékünk a Jövőnk Szövetség, sonline.hu

Cikk megosztása