Időkapszulára bukkantak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jánoshidán a központi iskola bontási munkálatai közben. A fémdoboz, amely az iskola létrehozásával kapcsolatos hivatalos iratot, mellékelt papírt és magyar királyi váltópénzt rejtett, a millenium évéből származik.

Érdekes a sors: a több mint százéves értékekre éppen 2011-ben találtak rá, amikor a település fennállásának 825. évfordulóját ünneplik. Bábosik Sándor jánoshidai gépkezelő április 1-én találta meg a különös tárgyat a régi épület falának bontásakor. A lelet a valamikori bejárati ajtó fölött volt elrejtve. „Nagyon magas volt a fal, amit le kellett bontani. Ha első nekifutásra sikerült volna, akkor talán elő sem került volna az időkapszula. Munka közben vettem észre, hogy valami kifordult a falból és leesett a földre, de szerencsére nem tört össze. Először azt hittem, hogy valamilyen fémrúd, esetleg tartószerkezet. Majd amikor jobban szemügyre vettem találtam rajta egy rézlemezt, amivel a fémdoboz össze volt fogatva, rá volt vésve, hogy Jászberény. Miután megtaláltam az időkapszulát, azonnal bevittem a polgármesteri hivatalba és együtt bontottuk fel a polgármesterrel” – mesélte a megyei hírportálnak Bábosik Sándor.

A megtalált iratok dátumozásából kiderült, hogy az időkapszula 1896-ból származik és a régi iskola létrehozásával kapcsolatos hivatalos iratot, valamint egy mellékelt papírt őrzött száztizenöt évig a falba helyezve. A hivatalos irat mellett megtalált levelet valószínűleg az akkori építkezésen dolgozók írták, amelyen olyan ivóbandának nevezték magukat, hogy annak a megyében párja nem volt. A hivatalos iraton és az ivóbanda levelén is megtalálhatóak az aláírások. Az iskolát 1896-ban építették, július 24-én helyezhették el a fémdobozt a falban. A hivatalos levélben a korabeli elöljáróságok kifejezik, hogy az iskolát Jánoshida község hazafias közössége a népoktatás szükségszerűségétől vezérelve, és a hazához való ragaszkodás jelképeként emeltette.

A száztizenöt esztendős emlékeket a helyi polgármesteri hivatalban helyezték el. „Az időkapszulát a jövőben szeretnénk rendbe tetetni, ehhez pedig szakértők véleményét fogjuk kérni. A papír nagyon meg van keményedve, ezért vigyázunk rá, hogy egy-egy kibontáskor el ne pattanjon” – mondta Eszes Béla, Jánoshida polgármestere.

Forrás: Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete, szoljon.hu

Cikk megosztása