A tervek szerint a napokban ér véget a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszög orvosi rendelőjének felújítása. Balogh Zoltán, a település polgármestere a megyei hírportálnak elmondta: Besenyszög önkormányzata kiemelt célként

kezeli az egészségügyi alapellátás magas színvonalon történő biztosítását, valamint a lakosság egészségi állapotának folyamatos nyomon követését, az egészséges életmódra való ösztönzést. Az épület korszerűsítésére több mint 57 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek.

Zagyvarékas is beruházásba kezdett, a település 10,6 millió forintot kapott falufelújításra és fejlesztésre. Az elnyert pénzből rendezett zöldterületet alakítanak ki a polgármesteri hivatal előtti közterületen, a Kossuth és Egység utca kereszteződésében, valamint a Liliom utcában az ártézi kút környékén. A kutat is felújítják, tetőt kap majd. Megvalósul a Szabadság tér rehabilitációja is: megvilágítanak hat köztéri szobrot, utcabútorokat, hirdető- és iránymutató táblákat helyeznek ki, és felállítanak két kandelábert is.

A támogatásnak köszönhetően a településen új padokat, szemétgyűjtőket, kerékpártárolókat és térképes hirdetőtáblákat is elhelyeznek, valamint új utcanév- és intézmény névtáblákat is felszerelnek. Az önkormányzat 2,6 millió forint önerőt biztosít.

Forrás: Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület, szoljon.hu

Cikk megosztása