Hatvan új munkahely létesül szeptemberig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban, egy ruhaipari vállalatnál. A munkaerő felvételét bér- és járuléktámogatás teszi lehetővé, a gyár a munkaügyi központ hagyományos bértámogatási rendszerét veszi igénybe. A beruházás

forrásigénye mintegy 30-35 millió forint, amelyet részben a Munkaerőpiaci Alap decentralizált részéből és részben uniós forrásból finanszíroznak. A beregi térség legnagyobb foglalkozatójának számító, angol érdekeltségű ruhagyár a gazdasági válság miatt két évvel ezelőtt még munkahelymegtartó támogatásban részesült, az idén azonban már lehetővé vált a már meglévő dolgozói állomány mellé újabb hatvan, elsősorban női dolgozó alkalmazása.

A ruhagyár jelenleg 570 főt foglalkoztat vásárosnaményi gyárában és budapesti logisztikai központjában. Az angol cég magyarországi vállalatának tavaly hárommilliárd 55 millió forint volt az értékesítési árbevétele, amelynek 98 százalékát az angol anyacéghez kötődő export tette ki, a termékek nagy részét főleg Nagy-Britanniában, Németországban és Olaszországban értékesítik – mondta a megyei hírportálnak Kaska Zoltán, a gyár termelési igazgatója.

A kormány a nyár elején írta ki félmilliárd forint értékű munkahelymegőrző pályázatát a kis-és középvállalkozások számára. A támogatást a legalább ötven főt leépíteni szándékozó vállalkozások vehetik igénybe, ugyanakkor a program hat hónapos továbbfoglalkoztatást is lehetővé tesz. Munkavállalónként a kötelező legkisebb munkabér legfeljebb 135 százalékát lehet támogatásként megpályázni – ismertette Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Forrás: Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület, www.szon.hu

Cikk megosztása