Negyedik alkalommal rendeztek fafaragó tábort a Baranya megyei Kozármislenyen. Az esemény anyagi hátterét az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap LEADER fejezetéhez kapcsolódó pályázat révén sikerült biztosítani. A művésztelepre érkező tíz fafaragó célja nem pusztán az öncélú alkotás volt: résztvevők szándéka az volt, hogy Kozármislenyt olyan ülőalkalmatosságokkal lássák el, amelyek a közterek díszeként is szolgálhatnak.
A program ünnepélyes megnyitójára és az azzal egybekötött sajtótájékoztatóra július 4-én került sor. A művészek ezután majdnem két hétig dolgoztak. Ellátásukról a helyi nyugdíjasok és a református egyházközösség süteményekkel, lángosokkal, rétesekkel és szendvicsekkel gondoskodott, míg innivalót egy üzletlánc helyi boltja biztosított.
A tábor záróünnepségét július 16-án tartották, ahol a városi önkormányzat képviselőtestülete és a programot megszervező, valamint a telepvezetést ellátó Balázs Balázs is beszédet tartott. A kész műveket másnapig a helyszínen lehetett megtekinteni, utána pedig a város különböző pontjaira vitték őket, hogy elfoglalhassák méltó helyüket, és örömet szerezhessenek a helyiek számára. Többek között sárkány, lovacska, madarak és gombák kerültek ki a fafaragók kezei alól. A zeneiskolások violinkulcsos padokon várhatnak órájukra, a tábor külföldi résztvevője, az osztrák Harry Raab pedig a politikusok és a szegény emberek közti különbség humoros ábrázolásával lepte meg a helyieket.

Forrás: Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület, Kozármisleny Online

Cikk megosztása