Fiatalok, ifjúsággal foglalkozó, kistelepüléseken élő szakemberek és politikai döntéshozók vettek részt a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért (KÖSZI) által szervezett partnerség építő találkozón Nagyvázsonyban. A házigazda a KÖSZI tagszervezeteként a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület volt, Kandikó Rita elnök és munkatársai, valamint a szervezet önkéntesei látták vendégül a frissen elindult projekt résztvevőit.

A Franciaországból, Erdélyből, Szlovákiából és az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület területéről érkezett fiatalokkal foglalkozó, főként civilekből álló vendégek több napos ismerkedéssel indították útjára az „Európai tapasztalatcsere - kérdések a vidéki ifjúságpolitikáról” elnevezésű projektjüket. A több évre tervezett munka során megpróbálják feltérképezni annak a lehetőségét, hogyan lehet a fiatalokat a kistelepüléseken tartani, illetve tanulmányaik befejezésével a falvakba visszacsábítani. Mint kiderült, Franciaországban a fiatalok elvándorlása a nagyobb városok felé éppúgy problémát jelent, mint nálunk, valamint hasonlóan nehéz őket bevonni a közösségi tevékenységekbe és megmutatni nekik az önkéntes munka szépségeit. Az előremutató tervek szerint a következő években többször találkoznak majd az adott országokból érkező fiatalok egymással, illetve a szervezők számítanak az ifjúsági vezetők kitartó munkájára és a helyi döntéshozók bekapcsolódására.

A résztvevők a többnapos kitartó munka során megismerkedtek egymás szervezeteivel, feladataikkal, valamint ellátogattak a helyi LEADER csoport három irodájába: Sümegre, Balatoncsicsóra és Kapolcsra, a Völgy-Köz-Pontba, ahol Bazsó Gabriella és Hoffner Tibor látta vendégül a csapatot. Megismerkedtek a LEADER program által támogatott szervezetek képviselőivel is, így volt lehetőség arra, hogy bepillantsanak a Balatoni Szőlő és Borkultúra Egyesület életébe a Sümegi-vár domboldalán. A vár alá az egyesület egy másik francia szervezettel karöltve 16. századi szőlőtőkéket telepített vissza. A vendégek Csopakon, a Balaton partján megismerkedtek a Nők a Balatonért Egyesület áldozatos munkájával Szauer Rózsa jóvoltából, végül Halimbán az EJHA Egyesület önkéntesei Tóbel Jánossal, a település polgármesterével közösen mutatták be a Dr. Szalay Miklós Gyógynövénytankertet és a faluban elindított fejlesztéseket.

Forrás: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, civilkd.hu

Cikk megosztása