Hazai környezetben még szokatlan, amikor egy naperőmű részeként egymás mellett sorakozó napelemtábla-rendszereket építenek ki. Márpedig komoly az esély, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászfényszaru határában is hozzá kell szoknunk ehhez a képhez. „Azt szeretnénk, hogy minél nagyobb legyen városunk önfenntartó képessége” – mutatott rá Győriné Czeglédi Márta polgármester. A település vezetője hozzátette, az önkormányzat stratégiai elképzelései között szerepel ez az ötlet, amelyet elősegíthet a megújuló energia felhasználása.

A városi intézmények, a közvilágítás, a vízmű, a szennyvíztelep teljes villamosenergia-igényét szeretnék biztosítani egy városi naperőmű segítségével. Zsámboki Sándor, az önkormányzat településfejlesztési bizottságának elnöke kiemelte, éves szinten óránként közel 500 kilowatt teljesítményű naperőmű létrehozásáról határoztak. A terv a település ipari parkjában, egy kéthektáros területen valósulhat meg. A beruházás összköltsége mintegy 650 millió forint, amelyre szeretnének pályázati támogatást szerezni. Az önkormányzat közel százmillió forintos önerőt hagyott jóvá a megvalósításhoz.

A város intézményeinek, szolgáltató egységeinek villamosenergia-költsége egy évben mintegy húszmillió forint. Ennek gyakorlatilag száz százalékát szeretnék megspórolni a fejlesztéssel. Az ipari parkban már kijelölt területen, összesen kétezer darab napelemtábla sorakozik majd. A megtermelt villamos energiát pedig közvetlenül az áramszolgáltató rendszerébe táplálják. Az erőmű által megtermelt villamos energia, illetve a városi intézmények által felhasznált áram különbözete után kell majd díjat fizetniük a jövőben.

A pályázati dokumentációt már elfogadták, amennyiben minden az elképzelések szerint halad, akár idén ősszel vagy jövő tavaszra megépülhet a naperőmű Jászfényszaru határában.

Forrás: Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete, szoljon.hu

Cikk megosztása