Több mint 32 millió forintot nyert a pusztavacsi Római Katolikus Plébánia az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program pályázatán, amelyből felújították a Szent Ágoston templomot, valamint térburkolatot és kandellábereket is elhelyeztek.
A pusztavacsi Római Katolikus Plébánia az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) III. tengely Falumegújítás és – fejlesztés jogcímben több mint 32 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Szent Ágoston templom felújítására.

A 2009 elején benyújtott pályázat olyan valós problémákat kívánt orvosolni, mint a település központjában található épület erősen leromlott állapota. A település lakói bizonyára még emlékeznek az aládúcolt födémre, az elöregedett és elporladt bádogozásra, vagy az erősen korrodált fa szerkezetre. A rossz bádogozás miatt a homlokzati vakolat a leázások során tönkrement, a falszerkezet 2 méter magasságig felvizesedett.
Az eddigi elöregedett, leromlott állapotú templom látványa helyett ma már más kép fogadja az ide látogatókat. Az ÚMVP támogatásából helyreállították a Szent Ágoston templom tetőszerkezetét, a fa szerkezetű ablakokat és külső ajtókat, valamint kicserélték az ereszcsatornák is és megújult a templom külső homlokzata.
A templom közvetlen környezete is kulturált formát öltött. Térburkolat, kandelláberek és fényvetők teszik teljessé az összképet. A beruházás eredményeként megújult Pusztavacs településközpontja, a templom állagmegóvása mellett újra régi fényében ragyog.

A munkálatok folytatásaként a templom belső felújítása is megkezdődött, amelynek költségét a Váci Egyházmegye támogatásával a pusztavacsi Római Katolikus Plébánia viseli. Az ünnepi misével egybekötött átadás 2011. július 30-án lesz a pusztavacsi templomban ünnepi mise keretében, ahová szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Forrás: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület, Pusztavacsi Római Katolikus Plébánia

Cikk megosztása