A Balatonmagyaródról Sármellék felé vezető út mentén régóta kihasználatlanul álltak a volt téesz-major épületei – emlékezett vissza Ekbauer István. A majort bérbe vevő vállalkozó korábban a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó kápolnapusztai bivalyrezervátum üzemeltetőjeként vált ismertté a térségben. A közelmúltban azonban váltott, s megkezdte egy új projekt megvalósítását.

Nagyon sokat kellett ráfordítani, hogy rendbe hozzuk az épületeket, és alkalmassá tegyük a vendégek fogadására. Célunk az volt, hogy minél komplexebb élményt nyújtsunk a betérőknek: ne csak nézni lehessen az állatokat, hanem testközelből figyelemmel követni az életüket, s ha ahhoz van kedvünk, meg is tudjuk érinteni, simogatni a kedvenceinket” – magyarázta Ekbauer Istvánné. Az ide betérők távozás után elmondhatják magukról, hogy tényleg, fizikailag is megismerték ezeket az állatokat, nem pedig egy könyv lapjairól vették az ismereteiket. Az egyik épületben berendeztek egy eszközöket bemutató tárlatot is.

Az új állatsimogató állatai már megérkeztek: a létesítmény egyik részében lovak fogadják a betérőket, rögtön mellettük néhány vízi bivaly dagonyázik élvezettel a sárban. Az istálló hűvösében szarvasmarhával találkozhatnak a látogatók, akikkel a gyerekek nagy örömére egy fedél alatt nyulak is élnek. A tágas területen nagy karámot kaptak a kecskék, amelyek közé be lehet merészkedni, de vannak még szamarak, pónik és mangalicák is.

Forrás: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület, Zalai Hírlap

Cikk megosztása