A dél-dunántúli Tamási önkormányzata már most is saját virágaival ékesíti a település közterületeit. Fóliasátrak alatt, 240 négyzetméternyi területen több ezer egynyári palántát nevelnek, így a korábban pénzért vásárolt dísznövények helyett részben saját forrásból csinosítják a parkokat, tereket és utcákat.
Idén még egy lépést tett az önkormányzat: újabb 1100-1200 négyzetmétert vont művelésbe, ahol az évelők mellett sziklakerti növényeket, fűszernövényeket és zöldségeket is termesztenek. A már termőre fordult paprikát, paradicsomot, hagymát, káposztát, tökféléket és szamócát csütörtökönként a helyi piacon adják el, ezzel is plusz bevételhez jutva. A gazdálkodással és az értékesítéssel két embernek tudnak napi nyolc órás munkát biztosítani, fizetésüket munkaügyi támogatás fedezi.
Távlati tervekben sincs hiány: mint azt Varga Ágnes, a városüzemeltető cég kertészeti üzletágának vezetője elmondta, már elnyert pályázati pénzből cserélnének fóliát, valamint új gépeket és szerszámokat vásárolnának. A cél, hogy sikerüljön teljesen kiváltani a piacról beszerzett dísznövényeket és nőjön az értékesíthető többlet, így később a palánták egy részét el is tudják majd adni.

Forrás: 3-as Kézfogás NKft., Hír6.hu

Cikk megosztása