Átadták a hétvégén a felújított Tornácos Házat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkábrányban, ahol a régi épület Integrált Közösségi Szolgáltató Térként (IKSZT) működik tovább a jövőben. Az ünnepélyes megnyitón Tállai András önkormányzatokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet.

Tállai András köszöntőjében kiemelte, hogy azok a települések maradnak igazán életképesek, amelyek a megvalósított beruházásokat a közösségépítésre is fel tudják használni. Az államtitkár úr gratulált az IKSZT sikeres megvalósításához, kiemelve, hogy az épületet az itt élők igényeihez igazodva igyekeztek kialakítani a tervezésben és megvalósításban résztvevők.

A köszöntő után a történelmi egyházak képviseletében Hajdú Ferencné nagytiszteletű asszony és Pálfi János plébános úr megáldották és felszentelték az épületet. Ezután Szalai Szabolcs polgármester átadta az IKSZT jelképes kulcsát a civil szervezetek képviselőinek, majd Tállai András, Szalai Szabolcs, és a kivitelező cég tulajdonosa, Szilvási András közösen vágták át nemzeti színű szalagot, átadva ezzel az épületet a település lakosságának.

A címbirtokos Bükkábrány Község Önkormányzata az IKSZT kialakítására és működtetésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretein belül több mint harmincmillió forint pályázati támogatást nyert. A munkálatokat április elején kezdték. Lecserélték a teljes tetőszerkezetet, padlóburkolatot, felújították a vizesblokkokat és új nyílászárókat építettek be. Az udvart is rendbe tették, s pavilont is építettek, ahol akár kisebb rendezvényeket is lehet majd tartani. A szolgáltatások informatikai eszközeinek beszerzése, valamint a teljes bútorzat elkészítése is a projekt részeként valósult meg.

Az épületben kapott helyet a helytörténeti és iskolatörténeti gyűjtemény, valamint egy szolgálati központként használható külön helyiséget használhat a jövőben a helyi polgárőrség. Egy másik szobában tartják majd különböző összejöveteleiket, próbáikat a civil szervezetek, amelyek a település életében aktívan vesznek részt: a Bükkábrányi Népdalkör, a Főnix Életmód Egyesület, az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány és a Magyar Vöröskereszt Bükkábrányi Alapszervezet otthona is lesz ezentúl a Tornácos Ház. A kialakított teakonyhában étkezési és vendéglátási lehetőség várja a használókat, és az épület alatti pince különböző gasztronómiai események helyszíneként, a tájegység borainak bemutató helyeként szolgál. A házat és környezetét úgy alakították ki, hogy maradéktalanul kielégítse a használók széles körű igényeit.

Forrás: ikszt.hu, umvp.eu

Cikk megosztása