Csaknem 19 millió forintból újult meg a Napsugár Óvoda a Hajdú-Bihar megyei Hajdúböszörményben. A beruházásnak köszönhetően már nemcsak felszereltségében európai színvonalú, hanem az épület is korszerűbb, energiatakarékosabb, esztétikusabb lett. Az önkormányzat 12 millió forintot nyert pályázaton a munkálatokra, a fennmaradó összeget saját forrásból egészítették ki.

A felújítás már időszerű volt: az óvoda ablakainak nagy részét nem lehetett kinyitni, nagyobb esőzésnél a víz befolyt, több helyen elkorhadtak a nyílászárók. A közbeszerzési eljárást követően 1200 négyzetméteren hőszigetelték az épület falfelületét, festettek és száz ablakot kicseréltek. Az óvodások júniusban már az új falak között tölthették napjaikat.

Véget értek az ebesi Arany János Magyar-Angol Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény építési munkálatai is. A tavaly augusztusban kezdett fejlesztés két ütemben zajlott. Először az új épület készült el, amelyet idén februárban át is adtak, majd átköltöztették ide a padokat, szekrényeket, taneszközöket, táblákat. Ezután kezdtek bele a régi épület felújításába, amely nemrég fejeződött be. A munkálatokat az unió több mint 460 millió forinttal támogatta. A diákok szeptembertől új, modern körülmények között tanulhatnak.

Forrás: HA-VER Hajdúsági Versenyképesség Nonprofit Kft., Ebesi Hírlap, Hajdúböszörmény Városi Hetilap

Cikk megosztása