„Június elején, a képviselő-testületi ülésünkön határoztunk arról, hogy a falu intézményeit szeptember elejétől összevonjuk, megalkotva ezzel a Mihályi Mikroközpontú Általános Iskolát és Óvodát” – mondta Csitei Gábor, a Győr-Moson-Sopron megyei település polgármestere. Az összevont intézménybe négy település, Vadosfa, Cirák, Kisfalud és Mihályi gyermekei járna. Az eddig külön működő intézmények innentől kezdve tagintézményekként funkcionálnak. A ciráki óvodába húsz, az alsó tagozatba tizennyolc gyermek jár, Kisfaludon húsz óvodásra és tíz iskolásra figyelnek a pedagógusok. Mihályiba 151 iskolás jár, az eddig önálló mihályi óvoda is – 33 óvodással – tagintézményként működik tovább.

„A jelenlegi finanszírozási rendszerben tagintézményi normatívákat tudunk igényelni, amely jelentős megtakarítást jelent a költségvetésben” – mondta a polgármester. A mihályi önkormányzat az állami normatívákon felül tizenötmillió forintot fizet az óvodára és 27 milliót az iskola fenntartására.
Az átszervezés a dolgozói létszámokon nem változtatott. Mihályiban négy óvónő és két dajka, Kisfaludon két óvónő dolgozik másfél dajkastátusz mellett, a ciráki óvodában pedig másfél státusz van fenntartva az óvónőknek és egy dajka figyel a kicsikre. A kisfaludi tagiskolában egy pedagógus, a mihályiban 16, a cirákiban pedig két pedagógus oktatja a gyermekeket. A mihályi óvodavezető beosztott óvónőként folytatja munkáját.

Ahogy Csitei Gábor elmondta, Mihályi költségeihez a társult települések erejükhöz mérten járulnak hozzá, ám a legnagyobb tétel természetesen a mihályi költségvetést terheli. „Az összevonás további előnye, hogy a fejlesztőpedagógus az óvodában is tud dolgozni és szeptembertől szintén az oviban tudunk játékos németnyelv-oktatást bevezetni” – magyarázta Csitei Gábor. Szeptembertől az is újdonság, hogy az iskola felsősei angol nyelven is tanulhatnak.

Forrás: Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület, Kisalföld Napilap

Cikk megosztása