A Munkaerőpiaci Alapból rendelkezésre álló ötmilliárd forintból 372 vállalkozás nyert el vissza nem térítendő támogatást 3095 új munkahely kialakításához a Nemzetgazdasági Minisztérium februárban, a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtő beruházások támogatására kiírt pályázatán. Egy tiszafüredi cég is sikerrel indult a kiíráson.

A támogatás egyúttal 5881 munkahely megőrzését is segíti, mert a pályázók vállalták, hogy a meglévő létszámukat is megtartják további két évig. A vissza nem térítendő támogatás elsősorban új gépek, berendezések, műszaki eszközök beszerzését, valamint új létesítmények építését segíti. A támogatási program iránt élénk volt az érdeklődés, a megelőző évekhez képest több mint négyszer annyi vállalkozás nyújtott be pályázatot. A támogatási igény több mint kétszeresen haladta meg a rendelkezésre álló keretösszeget.

A pályázók között előnyt élveztek a hátrányos helyzetű térségben működő mikro-, kis- és középvállalkozások. Ezen belül is azok, amelyek jelentős számú új munkahelyen, jellemzően álláskeresők alkalmazásával valósítják meg a beruházást. A nemzetgazdálkodási tárca közleménye szerint a Tiszafüredi Thermál Kft pályázata is kedvező elbírálásban részesült.

Forrás: Tisza-Tó Térsége Leader Egyesület,
Tiszafüred városi közéleti lap

Cikk megosztása