A balatonfűzfői képviselő-testület 2007-ben váratlanul bezárta a fűzfőfürdői általános iskola patinás épületét, és beolvasztotta a Fűzfőgyártelepi Irinyi János Általános Iskolába. Négy éve lakat került az épületegyüttesre, míg 2011 márciusában, a Fűzfőfürdői (Jókais) Öregdiákok és Tanárok Baráti Köre kérésére úgy döntött az új testület, hogy ötszázezer forintot elkülönítenek közművelődési támogatási forma igénybevételéhez. Az iskolában közösségi színteret, a volt tanítói lakásban pedig iskola- és helytörténeti kiállítást alakítanak ki.

Az önkormányzat az induláshoz, valamint a felújításokra újabb ötszázezer forintot adott. A baráti kör tagjai napjainkig hatszáz óra társadalmi munkával járultak hozzá, hogy ismét használható legyen az épület. Először kihordták az öreg bútorokat és a lomokat, majd jöttek a szintén öregdiák szakemberek, a villanyszerelő, az asztalos, majd a festők, hogy használható legyen a két terem. A többiek rendbe hozták a kertet és a parkot is, végül pedig kitakarítottak.

„Húsvéthétfőn, az azóta is látható kézműves-kiállítással együtt nyitottuk meg újból az egykori iskolánkat. Nem véletlenül a feltámadás ünnepére időzítettük az ünnepséget, hiszen az iskolába újból élet költözött” - mondta a főszervező, Tarcsiné Czukelter Márta keramikus tanárnő. „Húsvét után tovább folytattuk a felújítást. Azért, hogy a pénzünket kiegészítsük, lomtalanításkor fémhulladékot gyűjtöttünk. A volt tanítói lakást emlékszobává alakítanánk át, és egy iskola- és helytörténeti gyűjtemény is helyet kapna benne.

Több ötlet felmerült, hogy miként használhatnák az egykori tantermeket. Néptánccsoport alakul, itt találkoznának a népzenét és a helytörténetet kedvelők, a régi iskolatársak. Lehetőség lenne kamara-előadások, konferenciák, kiállítások szervezésére, kézművesek is tartanának foglalkozásokat az érdeklődőknek. Kiemelten támogatják a kulturális turizmust amellett, hogy szeretnék, ha az épületegyüttes eredeti oktatási funkcióját is megtartaná. Helyet kaphatna itt ifjúsági szálláshely, Tourinform-iroda és ajándékbolt is. Ha minden jól megy, a nyáron építenek közösen egy kenyérsütő kemencét is az udvarra.

Forrás: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület, naplo-online.hu

Cikk megosztása