A „LEADER 2014 a vidéki közösségekért” című rendezvényt első alkalommal rendezték meg 2011. június 23-án. Az ország valamennyi régiójában hasonló események lesznek a közeljövőben.

Az első kerekasztal beszélgetés - a vidékfejlesztési programok és a vidéken élők jövője kapcsán - a közép-magyarországi Újhartyánban volt, a térségben működő LEADER akciócsoport, a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében. A rendezvényen a régióhoz tartozó akciócsoportok munkaszervezet vezetőin és munkatársain kívül polgármesterek, országgyűlési képviselők, más régiók meghívott munkaszervezet vezetői, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) és a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) képviselői is részt vettek.

A program délelőtti részében a Gyémánt Lovaspark Egyesület, Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) támogatásból megvalósult többfunkciós csarnokát, valamint magát a lovardát és az istállót tekintették meg a résztvevők. A településektől távol elhelyezkedő tanya új csarnoka lovas bemutatóknak, egyéb turisztikai programoknak adhat otthont a jövőben. A faluközpontban Szűcs Lajos, a térség országgyűlési képviselője, Somogyi Béla, a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület (akciócsoport) elnöke, Rácz Judit, a HACS munkaszervezet vezetője, Schulcz József, Újhartyán község polgármestere, Mezőszentgyörgyi Dávid, a VM Vidékfejlesztési Államtitkárságának titkárságvezetője, valamint Eperjesi Tamás, az MNVH főtitkára és a VKSZI megbízott főigazgatója köszöntötték a résztvevőket. „Nem csak hazánk, hanem az egész Európai Unió jövője múlik azon, hogyan alakul majd a vidékfejlesztés sorsa” - hangsúlyozta Szűcs Lajos. „Az ÚMVP-nek és a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesületnek, mint akciócsoportnak köszönhetően a térség látványosan fejlődik, számos település és vállalkozás profitált már az egyesület munkájából” – emelte ki a pozitív példát Schulcz József.

A LEADER és a vidéken élők jövőjével kapcsolatos témákról beszélgettek a World Café négy kerekasztalánál a résztvevők délután. A témák a következőek voltak: Helyi közösségek a vidékfejlesztésben; A vidékfejlesztési szervezetek szerepe; Fiatalok vidéken; Helyi identitás erősítése a helyi termékeken keresztül. A meghívottak minden témához hozzászólhattak. Az asztaloknál először egy asszociációs játék keretében fejthették ki gondolataikat a résztvevők, amelyeket a moderátorok táblákra írtak fel. Ezt követően a beszélgetést arra irányították, hogy az adott témát milyen erősségek, előnyök jellemzik, és ezeket milyen módon lehet kihasználni. Az eredményeket a moderátorok a program végén, egy-egy előadás keretében megosztották valamennyi résztvevővel. Eközben a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület munkatársai a legfontosabb eredményeket, felvetéseket témánként csoportosították és az így született összesítő dokumentumot mindenkinek nyomtatva átadták.

Forrás: umvp.eu

Cikk megosztása