Hat helyett ezen a nyáron csak három településen rendezik meg a Művészetek Völgye összművészeti fesztivált. „Nagy erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy huszonegyedik alkalommal is meg tudjuk rendezni a fesztivált” – mondta a pénzügyi nehézségekre utalva Márta István főszervező, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke. Hozzátette: az eredetileg tervezett 190 millió forintos keret helyett mindössze kilencvenmilliós költségvetéssel számolnak. Anyagi okok miatt maradt ki a helyszínek közül Öcs, Pula és Monostorapáti, így a korábbi évektől eltérően a Művészetek Völgye eseményeinek csupán három település: Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd ad otthont.

Az idei összművészeti fesztiválon több mint kétezer program várja a vendégeket. Újdonságként szerepel majd a Kaláka Versudvar, és Hobo – hét előadásból álló – retrospektív sorozata. A versudvarban megzenésített költemények hallhatóak, a vállalkozó kedvűek pedig a versfarigcsálásba is belekóstolhatnak Lackfi János költő segítségével.

Szintén első alkalommal rendezik meg Vigántpetenden a Magyar Néprajzi Filmfesztivált Bokréta és bicikli címmel. Malomkultúrával kapcsolatos programokkal jelentkezik majd a Néprajzi Múzeum Kapolcson, Vigántpetenden pedig a Muharay Színpad ad otthont a hagyományőrző együtteseknek. Jelen lesz az Alexandra könyvudvar és a Völgybe települ a Magyar Írószövetség több tagja is, legalább ötven helyszínen pedig kiállítások tekinthetőek meg. Vendég lesz még a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, az Amadinda Ütőegyüttes és a katalán Orquestra Cambra Empordá, valamint a sérült gyermekekből álló Parafónia Zenekar is.

Forrás: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, naplo-online.hu

Cikk megosztása