Mintegy 1,2 milliárd forintból épült csokoládégyár a Pest megyei Úriban, részben pályázati támogatásból, részben banki finanszírozással. A Happy Company 2008-ban összesen ötszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Pro Régióhoz benyújtott pályázaton. A beruházás első ütemében cég egy kétszáz négyzetméteres inkubátorházat, egy ezer négyzetméteres irodaházat és egy háromezer négy¬zetméteres termelőcsarnokot épített fel.

A tervek szerint télen indul a gyártás, így közel száz új munkahelyet teremtenek és 40-50 beszállítónak adnak megbízást. Várhatóan naponta ötven tonna klasszikus magyar édesség és csokoládé gördül majd le a gyártószalagokról. A cégtulajdonosok gyermekkori álma vált valóra az üzem létrehozásával. Kasza József és társai bíznak benne, hogy ez a beruházás kezdete lehet annak a folyamatnak, amellyel új lendületet kap a magyar édesipar. Így számos új, akár tömegtermelésre, akár kézműves termékre szakosodott gyártó kezdheti meg majd működését. Úgy gondolják, van helye a piacon az egyedi édesipari termékeknek, és a külföldi csokoládémárkák mellett a fogyasztók értékelni fogják a jó minőségű hazai édességeket. A magyar tulajdonú cég vezetői fontosnak tartják, hogy a csokoládégyártáshoz a szakmai hátteret hazai mesterekkel biztosítsák, ezért az előkészítésnél és a termékkínálat kialakításánál egykori szerencsi édesipari szakemberek is szerepet kaptak.

Forrás: Strázsa-Felső Tápió Nonprofit kft., regiolapok.hu

Cikk megosztása