A megújuló energiák használatának támogatását tűzte ki elsődleges célul a Tisza-menti LEADER Akciócsoport a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálata után. Az új célterület megszületésében nagy szerepet töltött be a Bükk–Mak LEADER Akciócsoport „1 falu, 1 MW” programja. A sikeres projektek megvalósítása előtt a tisza-mentiek fórumokat szerveznek az önkormányzati, civil és vállalkozói szférák számára, hogy bemutassák a pályázati elképzeléseket és lehetőségeket.

Tervük megvalósítása érdekében az akciócsoport további információszerzés és -csere céljából ellátogatott Bükkaranyosra, a Bükk-Mak LEADER területére, hogy tanulmányozzák az ott már létrejött projekteket. Ezek alapján dolgozták ki a Tisza-menti LEADER Közösségi Energia udvarok létrehozása, fejlesztése című kezdeményezés. E célterület projektjeit elsősorban bemutató jelleggel valósítanák meg mind a hét, „szárnyaik” alá tartozó településen. Terveik szerint a beruházások működésének és termelésének nyomon követése nyilvános lesz.

További szakmai tapasztalatszerzés céljából az Akciócsoport elnöke és munkaszervezet vezetője ellátogatott a Budapesten megrendezett RENEXPO 2011 kiállításra is, amelynek fő témája a megújuló energia és energiahatékonyság volt. Több gyártóval és forgalmazóval is felvették a kapcsolatot a rendelkezésre álló források hatékonyabb kihasználtsága érdekében.

Forrás: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport

Cikk megosztása