A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pályázatán mintegy 140 millió forintos támogatást nyert Győr-Moson-Sopron megye, amelyből öt iskolában fejlesztették az informatikai infrastruktúrát. A projekt záróeseményén, a csornai Arany János iskolában Kóczán Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke kiemelte: az intézmények informatikai hátterének korszerűsítése mellett kiemelt cél volt a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztését szolgáló eszközök beszerzése. A támogatásban részesült érintett iskolák közül ugyanis több, így a csornai intézmény is sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkozik.

Lechner Aranka, az Arany János iskola igazgatója elmondta, a beszédfogyatékossággal élő, a hallás- és mozgássérült, vagy az autista gyermekek számára specifikus tanulásfejlesztő programok állnak a pedagógusok rendelkezésére. A szakember kifejtette: a digitális technika segítséget nyújt ahhoz, hogy fenntartsák a gyógypedagógiai oktatásban résztvevő diákok figyelmét. Példaként említette a digitális táblát, amely – mint fogalmazott – interaktívvá, szórakoztatóbbá teszi az ismeretszerzést.
A támogatási forrásból összesen 73 számítógépet, több mint félszáz tantermi csomagot, hét WIFI-csomagot, valamint egy szervert szereztek be. Továbbá 164 olyan csomaggal is gyarapodtak az intézmények, amely a sajátos nevelési igényű diákokat segíti.

Csaknem hétmilliós pályázati támogatásból fejlesztették a bágyogszováti iskola informatikai rendszerét is. Négy interaktív táblával, négy laptoppal és tíz asztali számítógéppel bővült az eszközpark. A pedagógusok már elvégezték a táblák kezeléséhez szükséges tanfolyamot és használják is a tanórákon. A tanfolyamot Németh István, a helyi plébános is elvégezte, aki a hittanórákat teszi élvezetesebbé a tábla használatával.

Forrás: Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület, kisalfold.hu

Cikk megosztása