Várhatóan a hónap végén befejezik az eszteregnyei árvízcsúcs-csökkentő víztározó építését, amelyet még tavaly novemberben kezdett el a Zala megyei település önkormányzata. A beruházás teljes költsége több mint 63 millió forint, amelyhez a szervezet csaknem 54 milliós támogatást nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatán. Kele Lajos polgármester elmondta: az elmúlt években egyre gyakrabban előforduló heves esőzések miatt a környező dombokról alázúduló csapadék több alkalommal károkat okozott a településen, ez tette szükségessé az árvízcsúcs-csökkentő tározó kialakítását. A polgármester hozzátette: a Berki-patak vízgyűjtő területére épített másfél hektáros tározót öt évig kizárólag árvízcsúcs-csökkentésre használhatják, később pedig komplex funkciót kaphat, és az elképzelések szerint horgásztóként is működhet majd.

A napjainkra jellemző szélsőséges csapadékmennyiség miatt felértékelődött az árvíztározók szerepe. Nem elég azonban megépíteni őket, oda kell figyelni a hasznosításukra és a karbantartásukra is, hiszen egy eliszaposodott tározó nem képes betölteni a szerepét. A komplex hasznosítás esetén nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az elsődleges feladat az árvízcsúcs-csökkentés, a horgászok igénye csak másodlagos.

Forrás: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület, Zalai Hírlap

Cikk megosztása