Újjáalakult az alcsútdobozi önkéntes tűzoltóság a napokban, s a tagtoborzásnak köszönhetően máris több mint harmincan vannak. Eszközeik még hiányosak, és a minap elfogadott alapszabályuk sem a régi.
Kezdeményezésük hírére sokan jelentkeztek és ajánlották fel segítségüket Alcsútdobozról és a környező községekből is. Az Alcsútdoboz Község Önkéntes Tűzoltó Egyesületének elnöke Tranker Tamás lett, míg parancsnoknak Szabó Zoltán nyugállományú tűzoltó alezredest választotta meg. A lelkesedést látva Habsburg Lotharingiai Mihály is felajánlotta segítségét, német kapcsolatait felhasználva igyekszik eszközöket szerezni az önkéntes lánglovagoknak.

„Az egyesületet József nádor alapította I. Tűzoltó Szakasz néven az 1800-as évek második felében” – mondta a tűzoltóság történetéről az elnök. Beszámolója szerint a birtok határában volt a szertár, s többször előfordult, hogy maga az alapító is a tűzoltókkal vonult egy-egy tűzesethez. Az ország sokak szerint első tűzoltóságából mára csak egy mozdonyolható szekérszivattyú és egy mászótorony maradt az utókorra. Előbbi kiváló állapotban van, nagyszerűen működik, amiről a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság 130. születésnapján a résztvevők is megbizonyosodhattak.

„Nem csak a hagyományokat és az említett eszközöket szeretnénk fenntartani, hanem valódi tűzoltó feladatokat is igyekszünk ellátni. Az egyesület bejegyzés alatt áll, utána már adományokat is tudunk fogadni. Emellett egyéb társadalmi szerepvállalásra is törekszünk, szeretnénk a falu fenntartásában is tevékenyen részt venni” – beszélt további terveikről Tranker Tamás.

Az alcsúti önkéntes tűzoltókkal először július 9-én, nosztalgianapjukon, majd az augusztus 20-i falunapon találkozhatnak a helyiek.

Forrás: Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület, Helyi Téma

Cikk megosztása