Mintegy 317 millió forintból újult meg a Veszprém megyei Sümegen a négyszáz éves Püspöki Palota. A rekonstrukciót a norvég alap pályázatán nyert támogatásból finanszírozták. Az átadó ünnepségen – amelyet a hónap elején tartottak – Rátosi Ferenc, Sümeg polgármestere kiemelte: a Püspöki Palota felújításától az idegenforgalom növekedését és a kulturális élet fellendülését várják, ezért nyáron színházi előadásokat is rendeznek a palotában. A műemléképület a veszprémi Pannon Várszínház hat előadásból álló sorozatának ad majd helyet, amelynek első előadását június elejére tűzték ki.

A barokk palotát Padányi Bíró Márton veszprémi püspök építtette, miután Veszprémből áthelyezte székhelyét Sümegre. A munkálatokat 1748-ban kezdték és 1753-ra el is készült az elegáns, négytornyos, zárt udvaros, kápolnát is magába foglaló rezidencia, amelyről az építtető veszprémi püspök így írt: "Olyan, Magyarországon még nem látott szépségű és eleganciájú rezidenciát építettem, aminek csodájára jár mindenki."

Padányi Bíró Márton halála után ugyan a veszprémi püspökség székhelye ismét a királynék városa lett, Sümegre nyaralni, vadászni jártak az egyházmegye elöljárói. A palota egyes részeit többször is átépítették, 1770 körül copf stílusban, majd az 1830-as és 1840-es években klasszicista stílusban. Ekkor nyerte el ma látható formáját a nyugati homlokzat középső szakasza.

Forrás: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, mult-kor.hu

Cikk megosztása