Már sorol a borsó, a retek, a sárgarépa és a petrezselyem azokban a kertekben, amelyekben az Amerikai Ház Alapítvány támogatásával és a Magyar Vöröskereszt segítségével kerültek a föld mélyébe a vetőmagok. Encsen és környékén ezer család kért és kapott a támogatásból. A kertet még azok is felásták, akik eddig soha.

„A családok örömmel fogadták a vetőmag csomagokat, melyek egyenként kétezer forint értékű ültetnivalót tartalmaztak” – mondta Pozsgai Sándorné, a Magyar Vöröskereszt encsi területi vezetője. A csomagban volt sárgarépa, petrezselyem, borsó, retek, zöldbab, uborka, saláta, kukorica vetőmagja és dughagyma is. Részletes útmutatót is kaptak, amelyben leírták, hogy melyik magot mikor, milyen sortávolságban és milyen mélyre kell elültetni. Egész évre ugyan nem biztosítja az adomány a családok számára a zöldségféléket, de a nyári menühöz kiváló kiegészítést nyújt majd.

Többen most próbálkoztak először a földműveléssel, kertjükben előbb le kellett szedni a felső, füves réteget, csak ezután tudták felásni a földet, majd elültetni a vetőmagokat. Napok múlva azonban boldogan mutatták támogatóiknak munkájuk eredményét, a beültetett parcellákat. A Vöröskereszt beszámolója szerint már a csomagok osztásakor igen szembetűnő volt, hogy az emberek szívesen segítettek egymásnak a kertművelés terén. A tapasztaltabbak megosztották ismereteiket azokkal, akik eddig nem szereztek túl nagy jártasságot a zöldségtermesztésben.

A szervezet munkatársai folyamatosan dokumentálják, azaz lefotózzák a zöldülő kerteket, hiszen az adományozónak a legfőbb célja az, hogy akik eddig nem művelték a földjüket, rákapjanak a kertészkedésre. Ha jó lesz az első termés, ők is látják majd, hogy érdemes dolgozni, mert így kevesebbet kell élelmiszerre költeniük.

Ellátogatott Encsre Richard Field, az adományozó Amerikai Ház Alapítvány elnöke is, aki sokat beszélgetett a megsegített emberekkel, és elégedetten nézte végig a megművelt kerteket.

Forrás: Abaúj LEADER Egyesület, www.boon.hu

Cikk megosztása