A munkaszervezet kollégáiból, települések polgármestereiből és civil szervezetek képviselőiből álló harmincfős csoportot az SZMLSE elnöke és munkaszervezete fogadta Kimlén. Vernyihel Lívia, a Dél-Mátra elnöke röviden bemutatta térségüket, Balsay Zsuzsanna SZMSLE elnöke a vendéglátó egyesületről és a Kimléről beszélt néhány szóban. A vendéglátó HACS képekben mutatta be az eddig megvalósult projekteket, Grundtner Gábor SZMSLE munkaszervezet vezető tájékoztatta a vendégeket arról, hogy a folyamatos és pontos kommunikáció biztosítása érdekében a projektgazdákkal napi szintű kapcsolatot ápolnak, figyelemmel kísérik a fejlesztések megvalósítását, elszámolását, működtetését, valamint a megvalósult fejlesztésekről projekt-adatlapok készülnek, melyeket az egyesület honlapján is közzétesznek. Bárdosiné Kocsis Éva, a Dél-Mátra munkaszervezet vezetője már ekkor jelezte a tapasztalatcsere eredményességét, hiszen egy olyan ötletet kapott, melyet náluk is érdemesnek tart megvalósítani.

Mosonmagyaróvár látnivalóinak megcsodálása után, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) során megvalósult projektek egy részét tekintették meg. Győrzámolyon Horváth Gábor, a település polgármestere mutatta be az elkészült Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret (IKSZT) és Szigetköz legnagyobb játszóterét. Ezt követően – az országban egyedülálló módon - Győrladaméron megvalósult egységes házszámtábla rendszert, majd Dunaszentpálon a külsőleg teljesen megújult templomot tekinthették meg vendégek.

Forrás: Szigetköz-Mosoni-sík LEADER Egyesület

Cikk megosztása