Uniós támogatásból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával márciusban valósult meg a település legveszélyesebb pontjainak csapadékvíz-elvezetése. A következő fejlesztés költsége mintegy 110 millió forint lesz, amelyhez a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség csaknem százmilliós támogatásban részesítette a települést. A pályázatból csapadékvíz-elvezető rendszert alakítanak ki a Kossuth, a Petőfi, és a Dózsa utcában, valamint a Kiss János utca egy részén, de ebből a pénzből iszapolják a falut elkerülő övárkot is.

A másik nagy beruházás az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér (IKSZT) kialakítása. Ez a kultúrház felújításának második ütemét jelenti, amelynek nettó költségvetése 53 millió forint, az áfát, mintegy tizenhárom millió forintot az önkormányzat teszi hozzá. A fejlesztés részeként megújul az épületgépészet egy energiatakarékos kondenzációs kazánnal, és megvalósítják az infokommunikációs akadálymentésítést is, vagyis biztosítják a fogyatékossággal (mozgássérült, hallássérült, látás- vagy értelmi sérült) élők számára a biztonságos közlekedést és tájékozódást az épületben.

TIOP-pályázatból fejlesztik az Általános Művelődési Központ oktatási intézményének informatikai rendszerét. Ez közel tizenkét millió forintot jelent, amelyből kilenc számítógépet, tíz interaktív táblát, szavazógépet és WiFi csomagot szerezhetnek be. A pályázat kétszer tizenöt órányi oktatást is biztosít a rendszert használóknak.
Az óvoda felújítása mintegy 31 millió forintba kerül, amelyre a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében 22 és fél millió forint támogatást kapott az önkormányzat.
Forrás: ugod.hu, Somló-Marcalmente-Bakonyalja HACS

Cikk megosztása