Négy fővel gyarapodott tavaly a Tolna megyei Izmény lakossága, ezért az érintett családok négy facsemetét ültettek el a településen a napokban. Izmény ahhoz a facsemete-ültetési mozgalomhoz csatlakozott ezzel, amelyet még 2009-ben indított a Gemenc Zrt. A kezdeményezés lényege, hogy a vállalat az évente született gyermekek számának megfelelően térítésmentesen biztosít facsemetéket azoknak a települési önkormányzatoknak, amelyekkel együttműködési megállapodást kötött. A mozgalom része az is, hogy az őszi és tavaszi faültetéseknél a vállalat munkatársai szakmai iránymutatást és felügyeletet nyújtanak az önkormányzatoknak. Utóbbiak azt vállalták, hogy megszervezik az ültetési napokat, biztosítják a szerszámokat, az elültetett fákat ellátják névazonosítóval, valamint az akció indulásától folyamatosan gondoskodnak az „AZ ÉN FÁM” kataszter megnyitásáról és vezetéséről.

Izmény kocsányos tölgyeket ültetett, amelyeket a polgármesteri hivatal előtti parkban kaptak helyet. Minden fa mellé táblát állítottak, amelyre a kisgyermekek nevét, születési dátumát és a faültetés évszámát írták fel. Kelemen Ferenc polgármester örömtelinek nevezte a kezdeményezést és abban bízik, hogy a jövőben egyre több fát ültethetnek.

Forrás: gemenc.hu, Tolnai Hármas Összefogás Nonprofit Kft.

Cikk megosztása