Jeles művészek, elismert szakemberek vállaltak szerepet az ifjú tehetségek felkarolásában, amely megvalósítását egy uniós pályázat segíti. A Zalai Hazatérők Egyesülete a TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0097-es számú projektre közel négymillió forintot nyert. A pályázat során külön figyelmet fordítanak azokra a fiatalokra, akik tehetségüket a térségben szeretnék kamatoztatni, vagy ötletükkel, munkájukkal hozzá tudnak járulni a térség fellendítéséhez.

A projekt nem elsősorban az iskolai tehetséggondozáshoz kapcsolódik, hanem a zalaszentgróti kistérségben élő – vagy jelenleg ott tanuló – fiatal tehetségeknek kíván segítséget adni, elsősorban a 14-35 éves korosztály tagjainak.

A Hazatérés a tehetségekért elnevezésű programmal – amellett, hogy információs bázist szeretnénk létrehozni – arra törekszünk, hogy a jó képességű, tehetséges fiatalok ne kallódjanak el. A mentorok között neves előadó- és képzőművészek, pedagógusok, és különböző szakemberek is megtalálhatók” – mondta Boda Adrienn projektmendedzser, a Zalai Hazatérők Egyesületének elnöke.

A csaknem négymillió forintból, száz százalékos támogatás mellett megvalósuló programra hatvan fiatal jelentkezett, akik segítőikkel részletesen megbeszélik a teendőket. A program részeként a zalaszentgróti Művelődési Központban kiállítás nyílt a tehetségek alkotásaiból és a korábbi Csiga pályázatra készült munkákból. A Hazatérők a tehetségekért program záróeseménye az előadóművészek fellépése lesz. „A programot természetesen szeretnénk folytatni, a lehetőségeket keressük, azokról egyeztetünk a résztvevőkkel is” – tette hozzá Boda Adrienn.

A programról készült kisfilmet az umvp.eu Videotárában, ide kattintva is megtekinthetik.

A Zalai Hazatérők Egyesülete 2006-ban alakult közhasznú non-profit szervezet, amelyet a CELODIN Zalai Alapítvány „HAZATÉRÉS!” programjában résztvevő, abban munkatapasztalatot szerző fiatalok hoztak létre. Azon, a fiatalok által megfogalmazott igényen alapszik, hogy a térségben induljon el egy egységes, fiatalokkal is foglalkozó szemlélet.

Forrás: Zala Termálvölgye HACS, Zalai Hírlap

Cikk megosztása